"Eliotnak nem állt össze a kép. Kihagy egy napot a suliban indokolatlanul, az anyja nem mérges érte, és mi az, hogy „velünk”? Ki van még itt? „Ó uram, add, hogy ne apa legyen!”
Lassan leengedte a táskáját a földre, és a konyha felé lopakodott. Sok értelme ugyan nem volt, de legalább nesztelenül lépkedett, akár egy leopárd. Kár, hogy a leopárd is macska, és nem szereti.
Először éppen csak bekukucskált az ajtón. Habár arra már egészen kicsi korában rájött, hogy hiába néz fél szemmel valahova, mert a fél feje egyúttal ugyanúgy kilátszik a rejtekhely mögül, még mindig biztonságosabbnak látta így. Az apja várakozón nézett vissza rá.
- Mi a baj, fiam? Nem vagy éhes?
Most jött el az a pillanat, amikor Eli gyorsan mindent leellenőrzött. A Nap az ágya felől indult a szoba belseje felé, tehát a Föld még mindig ugyanabba az irányba forog. Szédült, amikor felpattant, tehát valószínűleg nem álmodik. Tik-tak-tik-tak. Az idő is normálisan halad. De apa itt ül a konyhában, és kedves. Legalábbis nem ordít vele. Pedig tudnia kell, hogy mi történt, különben nem enni hívná, hanem beparancsolná a kocsiba, hogy elvihesse az iskolába. Nem, nem igaz. Már rég megnyúzta volna. Akárhogy is, ez nem normális."
